Lazulás sérült gyermeket nevelőknek

Ingyenes online jóga órát biztosít azoknak a szülőknek az AdniJóga, akik sérült gyermeket nevelnek.

Az AdniJóga egy társadalmi kezdeményezés. Céljuk, hogy a jógát olyanokhoz is eljuttassák, akiknek máshogy nem lenne lehetősége megtapasztalni a gyakorlás általi nyugalmat. Az ingyenes online órákkal kívánják lehetővé tenni azt, hogy minél többen részt vehessenek azok közül, akik nehezen tudják gyermeküket egy kis mozgás, kikapcsolódás erejéig magukra hagyni vagy anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy részt vehessenek órákon.

A jóga órák:

  • hétfőn 18 órától,
  • csütörtökön 17 órától elérhetőek.

Részvételi szándékot, információt a következő címen kaphatnak:

info@adnijoga.hu

 Szeretnék, hogy ebben minél többen közreműködjenek: gyakorlók, oktatók, cégek, bárki. Egy olyan közösséget szeretnének létrehozni, ahol az emberek elfogadják önmagukat és elfogadóak másokkal is. Ahol mindenki szakít időt magára és egyben segít, hogy mások is ugyanígy tehessenek.

A jótékony modell azt jelenti, hogy minden egyes megrendelt céges jóga óra mellé egy jótékony órát is megtart a szerveződés hátrányból induló csoportoknak. Így a cégek mind a munkavállalói elégedettséget, mind a Társadalmi felelősségvállalást támogatja.

Az AdniJóga megtalálható: ITT

További híreink

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!