Eszközös kommunikáció

A kommunikáció egyik formája a beszéd. Ha ez a képesség sérül, még nem biztos, hogy a gondolatok kifejezése lehetetlenné válik. Vannak olyan eszközök, melyek még a legsúlyosabb állapotban lévő embereknek is lehetővé teszik a társas érintkezést.

Augmentatív és Alternatív Kommunikáció

Olyan kommunikációs lehetőség, amelyet azok használnak, akik valamiért beszéd révén nem tudják magukat kifejezni vagy beszédüket csak a közvetlen környezetük érti meg.

Az augmentatív jelző esetünkben azt jelenti= kiegészítő; mert még ha a beszéd jelen van is, nehezen érthető vagy csak néhány szóra korlátozódik.

Az alternatív jelző azt jelenti = másfajta, helyettesítő; amely akár helyettesítheti is teljesen a beszédet.

A következő videó megtekintése után érthető lesz, mit is jelent pontosan a furcsa kifejezés, rövidítés.

Bliss Alapítvány – segítség az alternatív kommunikációban

Küldetése:

  • Súlyosan mozgássérült és beszéd-, valamint kommunikációfogyatékos személyek minél magasabb fokú kommunikációs önállósághoz segítése,
  • ezáltal  a minél magasabb fokú önrendelkezéshez és társadalmi integrációhoz való segítés.

Korai életkortól kezdődően, felső korhatár nélkül vállalja az érintettek komplex kommunikációs igényeinek felmérését, komplex egyéni fejlesztését.

Mit tud nyújtani a Bliss Alapítvány afáziával rendelkezők számára:

  • Komplex kommunikációs vizsgálatot,
  • konzultációt – közösen a segítőikkel, fejlesztőikkel, családtagjaikkal,
  • kommunikációs segédeszköz kölcsönzési lehetőségét – amely a kiválasztott, személyre szabott eszköz  ingyenes használatát teszi lehetővé.

A Bliss Alapítvány munkájáról honlapjukon találhatnak több információt.

Bővebb tájékoztatást nyújtanak:

  • telefonon (+36-1-310-3583)
  • e-mailben (info@bliss.hu).

Milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre, hogy a beszédet képekkel, képi kommunikációval helyettesítsük? Bemutatjuk a lehetőségeket a legegyszerűbb megoldástól kezdve egészen a kézhasználat nélkül hangot adó beszédgenerátorig.

Az Augmentatív és Alternatív Kommunikáció eszközei

Kommunikációs könyv:

Magunk is készíthetünk ilyen könyvet az általunk összegyűjtött (reklámújság, saját fotó, katalógus) képekből. Ha megfelelő mennyiségű képpel rendelkezünk (személyekről, cselekvésekről, tárgyakról, helyszínekről, napszakokról),  már bonyolultabb, összetett történetet  is el lehet magyarázni általuk.  A képeket csoportosítva, laminálva (védőfóliázva), készíthetünk egy bővíthető, tartós használatra alkalmas kapcsos könyvet.

Segítség képpen megnézhetünk néhány példát, kereshetünk letölthető képeket.

Ha bevált a képi kommunikáció és tovább szeretnénk lépni, akkor érdemes olyan programot beszerezni, amely megszólalni is képes. A következőkben bemutatjuk néhány fajtáját a “beszélő” kommunikációs eszközöknek.

Verbalio:

Ennek a termékcsaládnak három fajtája kapható. Ezek összetettségükben különböznek. A kiválasztott program vásárlás után letölthető mobiltelefonra vagy egyéb androidos eszközre.

1. Pictoverb

Ez a legkönnyebben kezelhető, legegyszerűbb program. 150 db képet tartalmaz. A képekre kattintva egy-egy egész mondatos üzenet szólaltatható meg. Beállítástól függően női-, férfi- vagy gyermekhang mondja el a közlendőt.

A szavak és a képek kollekciója bővíthető. Feltölthetők rá általunk választott fotók és a hozzá tartozó szövegek rámondhatók.

Ára: 8.000 Ft

Részletes információ, több videó és megrendelés itt: http://verbalio.com/

2. VerbalioKépes

Ez a program már összetettebb, négyezer könnyen felismerhető képet tartalmaz, hang-alámondással. A szókészlet tovább bővíthető saját képekkel.

A program három üzemmódban használható.

  • Szótanuló üzemmód: amely csak szavakat szólaltat meg.
  • Egyszerű kommunikációs üzemmód: amely a közlendő gyors, egy gombnyomással történő kifejezését teszi lehetővé.

A gyors eligazodást a négyezer kép között mappák, almappák segítik.

  • Mondatszerkesztő üzemmód: amelyben több képből lehet már mondatokat alkotni. A képeket egyenként kiválasztva, egymás mellé illesztve lehet  összeállítani a kívánt mondatot, melyet a program egybefüggően ki is mond.

Ára: 13.000Ft

További információk, videók és megrendelés itt: http://verbalio.com/

3. Verbalio Írásos

Ez a típus azoknak ajánlott, akik az írás-olvasás képességét nem vesztették el.

A felhasználó bármit szabadon begépelhet magyar nyelvű, ékezetes billentyűzet segítségével és egy gombnyomással megszólaltathatja. A program nagyszerűsége, hogy azonnali bevitelre, kommunikációra is lehetőséget ad, de fel lehet készülni a beszélgetésre is.  A várható kérdéseket, válaszokat előre leírva tárolni lehet a felhasználásig.

Ára: 10.000 Ft

További információk, videók és megrendelés itt: http://verbalio.com/

Tobii M-8

Ez a helyettünk megszólaló készülék számos kommunikációs módszert kínál egy gépen belül: beszédgeneráló készülékként beszédet produkál, email és chat funkciójával pedig írásos kommunikációt tesz lehetővé.  Egybefüggő beszéd és szöveg alkotható szimbólumok és szavak segítségével egyaránt. Nagyon strapabíró, könnyű, kompakt és egyszerűen kezelhető és hordozható. Érintéssel működik, kiváló hangminőséget nyújt. Az akkumulátora 10 órás folyamatos beszélgetést is lehetővé tesz egyszeri feltöltéssel. Megbízható kézmozgással rendelkezőknek ajánlott. Többek között sztrókosoknak/afáziásoknak vagy  Down szindrómásoknak.

Részletesebben:

http://kapcsol-at.hu/tobii-m-szeria#!

Communicator 5

Ez egy olyan szoftver, mely a képi kommunikációt meglévő informatikai vagy Tobii eszközökön teszi lehetővé. Mindenféle kognitív és fizikai állapotban lévő személy számára megfelelő, mert egyénre szabható.  Ugyan kifejezetten szemvezérlésre fejlesztették ki, de érintőképernyős eszközön is használható. Az egyszerű szintű – az eldöntendő kérdésre adandó igen-nem- választól a szöveg begépeléséig és az önálló navigálásig minden szintet támogat.

 

A szoftver felülete könnyen kezelhető, a kommunikációs kártyák  egyszerűen elkészíthetők. Egyszerre három gépen használható, hogy a felhasználó és segítői egyszerre dolgozhassanak vele.

Részletesebben:

http://kapcsol-at.hu/communicator5

Szemmel vezérelt kommunikációs eszközök

Ha nem csak a beszéd, hanem a mozgás is érintett,  esetleg ágyhoz kötött a felhasználó, akkor megoldást jelenthet a szemmel vezérelhető okos eszköz.

A Tobii eszközök

Azok is képesek kezelni, akik kezüket nem tudják használni, vagy folyamatosan ágyhoz kötöttek. Ágyban fekvőknek egy állvány teszi lehetővé, hogy mindig rendelkezésre álljon az eszköz.

Működése:  Az egérkurzor tekintetvezérlésű. Úgy mozog a kurzor a képernyőn, ahogy a szemünket mozgatjuk. Ha egy bizonyos ideig nem mozdul (egy helyben marad) a szem, azt kattintásként értelmezi a program.

A Tobii I-12 és Tobii-15

Kommunikáció eszközzelOlyan beszédgeneráló készülék, melyet többek között sztrókkal/afáziával élőknek terveztek mindennapos használatra. Kiemelkedően hosszan működik egy feltöltéssel, erősebb igénybevételt is kibír. Érintéssel és szemmel is vezérelhető.

Számos helyzetben jól használható: ágyban fekve, vacsora asztalnál, szabadtéri programokon.  A beszédfunkció mellett szövegbevitelre is alkalmas,  e-mailt vagy sms-t írhatunk vele. Ezen kívül  skype-olhatunk, telefonálhatunk, internetezhetünk és  játszhatunk a segítségével, továbbá irányíthatjuk a környezetünkben lévő távirányítókat (TV, DVD, zenelejátszó, villanykapcsolók).

Ára: bruttó 2 244 000 Ft-tól

Kipróbálható és megvásárolható:

http://kapcsol-at.hu/tobii-i-szeria

Kiegészítőként beszerezhető az ágyhoz egy állvány, amely lehetővé teszi, hogy háton fekve is kezelhessük a készüléket. http://kapcsol-at.hu/rehadapt

Meglévő eszközünket is szemmel vezérelt eszközzé lehet tenni a

PCEye Mini

segítségével. Ez a töltőtoll nagyságú eszköz USB kábellel egyaránt csatlakoztatható laptopokhoz, asztali számítógépekhez és táblagépekhez. Ennek segítségével ezek szemmel irányíthatóvá válnak. Ha valamire ránézünk a képernyőn, és rajta tartjuk a tekintetünket, már kattintunk is. Szemünkkel irányíthatjuk az egeret, kommunikációs szoftvert, stb.

Ára: bruttó 329 670 Ft-tól

Kölcsönözhető és megvásárolható

http://kapcsol-at.hu/pceye-mini

Az eszközös kommunikáció mellett fontos, hogy ne adjuk fel a beszédfejlesztést. Erről a Beszédfejlesztés részben olvashat részletesebben.

Vissza a lap tetejére

Nem találta meg amit keresett?
Itt tegye fel kérdését, vagy ossza meg tudását!

Mesélje el történetét!

Segítsünk egymásnak! Ossza meg velünk
személyes történeteit, tapasztalatait! Ha honlapunkon
talált hasznos információt, kérjük, számoljon be erről is!

Önkénteseket keresünk!

A honlap továbbfejlesztéséhez lelkes önkénteseket keresünk. Legyen Ön szakember, érintett vagy hozzátartozó, ha elég erőt érez magában ahhoz, hogy aktív részese legyen munkánknak, akkor kattintson ide!

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!