Saját autóval

A következőkben összefoglaljuk a közlekedésben felhasználható támogatásokat. Segítséget nyújtunk abban, hogy milyen átalakításokkal válik alkalmassá egy autó arra, hogy mozgáskorlátozott is vezethesse vagy biztonságosan utazhasson benne. Ha jogosítványt szeretne, elolvashatja a feltételeket és a lehetőségeket.

A Parkinson-kór előrehaladtával egyre nehezebbé válhat a járás. A feszesség, az apró léptek, a lefagyás mind lelassíthatja a járást. Így akár az is előfordulhat, hogy csak rövidebb távok megtételére vállalkozna. A társadalmi aktivitás megőrzéséhez, a munkába járáshoz, a nyilvános helyek, sportlétesítmények látogatásához szükséges lehet autó használatára. Mind az érintettnek, mind családtagjainak nagyon fontos, hogy ne mondjanak le az addig megszokott társasági életükről, ne zárkózzanak be a lakás falai közé akkor sem, ha a betegség súlyosbodik.

Milyen támogatásokat tud a közlekedésben érvényesíteni:

Közösségi közlekedésben:

Hogy az utazási kedvezmény mire jogosít, részletesen elolvashatja  ITT .

Saját gépjármű használata esetén:

Akadálymentes parkoló tábla

  • parkolási igazolvány – amely a közlekedésében súlyosan akadályozott személyt szállító autóra vonatkozik, az autóval való parkolást segíti olyan helyeken is, ahol egyébként a parkolás tilos.

Figyelem: csak a sérült szállításakor használható a kártya, ne felejtsük kint, ha nincs velünk a jogosult!

  • gépjármű adókedvezmény -a gépjárműadó egy részének/vagy egészének elengedése

Milyen feltételeknek kell eleget tenni és milyen adókedvezmény kapható lásd ITT

  • gépjármű szerzési és átalakítási támogatás jár akkor, ha
    • súlyos mozgássérült önálló használatra vásárol új vagy használt autót;
    • a gépjárművet átalakíttatja önálló használatra;
    • a hozzátartozó vásárol új vagy használt autót a súlyosan mozgáskorlátozott szállítására
  • A vételhez vagy átalakításhoz igénybe vehető támogatás ITT található.

AUTÓPLUSZ2020

Az EMMI és az NFSZK közös kezdeményezéseként került kiírásra az AUTÓPLUSZ2020 pályázat. A pályázaton elnyerhető összeg a súlyosan mozgáskorlátozott személyeket (folyamatos kerekesszék használatra szorulókat) segíti olyan autó beszerzéséhez, mely önálló életvitelüket, közlekedési lehetőségeiket javítja.

A támogatásból vásárolható:

  • a jogosult igényeinek megfelelő
    • használt vagy
    • új   autó

Nem fordítható a pályázati összeg:

  • segédmotoros kerékpárnak minősülő járműre;
  • gép meghajtású kerekesszékre;
  • vezetést könnyítő átalakításre.

A támogatás mértéke:

  • az autó árának 50 %-a
  • 1 millió Forinttól 4 millió Forintig (500 ezres ugrásokkal)

Az autó árának 50 %-át a pályázónak önálló forrásból (hitel, kp.) kell biztosítania.

Ki pályázhat a támogatásra?

  • jogosítvánnyal rendelkező súlyosan mozgáskorlátozottak
  • jogosítvánnyal nem rendelkező súlyosan mozgáskorlátozott, akinek a szállítását vállalja egy családtag – együttes pályázat

Csak egy pályázat nyújtható be személyenként.

A pályázat elbírálásának főbb szempontjai:

  • életkor
  • kerekesszék típusa
  • egy háztartásban élők száma (ezen belül gyermekek száma)
  • gyermekét egyedül nevelő
  • mire fogja az autót használni
  • a pályázó aktivitása szerinti (sportolás, önkéntes munka, keresőtevékenység, tanulói státusz)
  • a pályázó lakóhelyének közlekedési jellemzői
  • a megpályázott gépjármű adatai

Benyújtási határidő: 2021. január 15.

Kifizetés: 2021. február 01-től 2021. december 31-ig tart. (A gépjármű kifizetése 2021. december 01-ig meg kell történnie.)

A pályázat benyújtása:

Az NFSZK HAPI Pályázatkezelő rendszerén keresztül . ITT

Pályázat benyújtásának menete:

  • A pályázat benyújtása előtt érdemes figyelmesen elolvasni a Felhasználói Kézikönyvet.
  • Magányszemélyként regisztrálni kell a HAPI felületén. Fontos, hogy a magánszemélyként regisztrálok jelölőnégyzetet kipipálják!
  • Pályázat benyújtása.
  • Ha a csatolt iratok adatai nem egyeznek meg a HAPI rendszerben rögzített adatokkal, akkor a pályázat érvénytelen!
  • A kapcsolattartás a HAPI saját levelező rendszerén keresztül történik, de a regisztrációkor megadott email címre is továbbítják.
  • A pályázattal kapcsolatos kérdéseikre választ találhatnak a Gyakran Ismételt Kérdéseknél,  a http://www.nfszk.hu oldalon.
  • A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket kizárólag emailben tehetik fel: autoplusz2020@nfszk.hu.

Gépjármű átalakítási lehetőségek:

https://www.youtube.com/watch?v=xPmpxsRi9Vc

Néhány átalakítás és áruk nagyságrendileg megközelítően:

fék gáz átalakítás140.000 Ft-tól
gázpedál átalakítás70.000 Ft-tól
kormányforgató gombok6.500 és 35.000 Ft között
kapcsoló áthelyezés25.000 Ft-tól
kézifék átalakítás25.000 Ft-tól
pedálhosszabbítás25.000 és 100.000 Ft között
beemelő kengyel480.000 Ft-tól
kerekesszék beemelő daru350.000 Ft-tól
mobil rámpa/oldalfellépőcsak munkadíj: 40.000 Ft-tól
kerekesszék rögzítőcsak munkadíj: 95.000 Ft-tól

http://www.sulyokmuhely.hu

Jogosítvány mozgáskorlátozottaknak

Magyarországon sajnos csak néhány autósiskola rendelkezik megfelelő gépjárművel, ami alkalmas mozgáskorlátozottak oktatására. Ez jelenthet automata autót vagy speciálisan kialakított kocsit. Természetesen az autó mellett ezek az iskolák olyan oktatóval is rendelkeznek, akik szaktudása lehetővé teszi mozgáskorlátozottak tanítását.

Feltételek:

  • egészségügyi alkalmassági vizsgálat. Első fokon (enyhe fokú korlátozottság esetén) a háziorvos adja meg az engedélyt. Másodfokon az igazolást – azoknak, akik kizárólag meghatározott típusú vagy átalakított/segédberendezéssel ellátott autót tudnak majd vezetni – a Rehabilitációs szakigazgatási szerv szakértői bizottsága adja ki.

Az alkalmasság kritériumait a 13/1992. (VI. 26.) NM-rendelet szabályozza.

  • az elméleti vizsga legkorábban 3 hónappal a 17. születésnapja előtt tehető le
  • forgalomba csak sikeres elméleti vizsga után mehet
  • kötelező vezetési óra és előírt levezetett távolság teljesítése,
  • forgalmi vizsga legkorábban a 17. életév betöltése után lehetséges
  • amennyiben speciális berendezés szükséges, és ezzel az autósiskola nem rendelkezik, akkor saját autóval (szakszerűen átalakított) lehetséges a vezetői órákat teljesíteni, de az oktatói oldalra a szükséges berendezéseket is ki kell építtetni.

Autósiskolák:

Cím: Budapest, VI. ker. Teréz krt 7. Fsz.4.

Telefon: 06-70-907-2871; 06-70-907-2872

Cím: 6722 Szeged, Moszkvai körút 11.

Telefon: 06-62-422-240; 20/9431-444

Cím: 4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6. oktatóterem

Telefon: +36/30 967 9307

E-mail: vidaautosiskola@gmail.com

Cím: 1205 Budapest,  Jókai Mór u. 85.

Telefon: +36 1 285 1688, +36 70 319 4230

Email:bp27mk@t-online.hu

 Füzesabony-Mezőkövesd-Miskolc

Ügyfélfogadás: 3377 Szihalom, Bocskai 10.

 Az autós iskolák és az autószerelők térképes listája:

Találja meg az Önhöz legközelebb eső szakembert!

NévFinanszírozásMegyeTelepülésÉrtékelés
Herczeg JózsefFizetősHajdú-BiharBihartorda5
Kazda LászlóFizetősBorsod-Abaúj-ZemplénMiskolc-
Dodgem AutóiskolaFizetősBudapest (főváros)Budapest-
27. sz. Autósiskola Kft.FizetősBudapest (főváros)Budapest-
ATI-Császárné AutósiskolaFizetősCsongrádSzeged-
Automotive Autós IskolaFizetősBorsod-Abaúj-ZemplénMiskolc-
Nagy LászlóFizetősBudapest (főváros)-

Nem találta meg amit keresett?
Itt tegye fel kérdését, vagy ossza meg tudását!

Mesélje el történetét!

Segítsünk egymásnak! Ossza meg velünk
személyes történeteit, tapasztalatait! Ha honlapunkon
talált hasznos információt, kérjük, számoljon be erről is!

Önkénteseket keresünk!

A honlap továbbfejlesztéséhez lelkes önkénteseket keresünk. Legyen Ön szakember, érintett vagy hozzátartozó, ha elég erőt érez magában ahhoz, hogy aktív részese legyen munkánknak, akkor kattintson ide!

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!