Aktivizáló eszközök

A következőkben olyan eszközöket mutatunk be, amelyek segítenek az aktivitás visszaszerzésében, újra mozgásba hozhatják a nem működő izmokat. A bemutatott eszközök egy része csak külföldön kaphatók.

A kórházi ellátást követően, amikor az életmentő beavatkozások már feledésbe merülnek, egyre inkább az lesz a sürgető feladat, hogy minél teljesebben sikerüljön visszanyerni a sztrók előtti állapotot. A különböző gyógytornák, terápiák, masszázsok mellett vannak olyan eszközök, amelyekkel önállóan is magunk is tehetünk az izmaink aktivitásának helyreállításáért. Természetesen az a jó, ha szakember segítségével állítjuk össze a terveinket, és csak az ő egyetértésével kezdünk bele az önálló „edzésbe”. Azonban sokat nyerhetünk azzal, hogy nem csak néhány hónapig (NEAK által biztosított órakeretig) és heti 1-2 órában tudunk  foglalkozni a rehabilitációval, hanem minden nap, amennyi jól esik.

Izomlazító és stimuláló eszközök

A sztrók után kialakult feszesebb izomzat lazítására és egyben ingerlésére használható eszköz a TENS készülék. Szakember segítségére van szükség, aki megmondja, hogy hova kell felhelyezni a tappancsokat, milyen programot állítsunk be a gépen és mennyi időre.

A bőrön át végezhető elektromos ideg ingerlés  alkalmas az izom- és idegfájdalom csillapítására, kisebb izmok elektromos stimulálására. A kezeléssel gyorsan csökken a fájdalom és gyorsul a gyógyulási folyamat.

Egyszerűbb és bonyolultabb készülékek is elérhetőek NEAK támogatással.

A képen látható eszköz megtalálható ITT.

Ára receptre: kb. 10.000 Ft

Kinek írható fel? Végtagok bénult izmainak rehabilitációja céljára, valamint inkontinencia esetén.

Felírhatja: ortopéd orvos, traumatológusa, reumatológus, neurológus, rehabilitációs orvos.

Mollii Suit

 A Mollii tulajdonképpen egy TENS készülék, amely ruhába van építve és 58 helyen stimulál elektromosan, ha arra van szükség. Egy kabátból és nadrágból áll a ruha, az öv pedig a vezérlőegységet tartalmazza, amely segítségével egyedileg programozható.
A következő videó kezdő képén látható a ruha maga. A lejátszásra kattintva bal oldalt láthatjuk a kezelés előtti állapotot. A hemiplégiás (egyik testfél bénulása) kislány biztatás ellenére sem tudja magasra emelni az érintett lábát. A jobb oldali képsorok pedig az egy órás kezelés utáni állapotot rögzítik. Mosolyogva emeli jó magasra a jobb lábát.

Miben ígér segítséget?

  • izomlazítás;
  • izomzat aktiválása;
  • az izmok sorvadásának megakadályozása;
  • csökkenti a krónikus fájdalmat;
  • vérkeringés javítása az adott területen.

Mennyibe kerül a Mollii Suit?

A ruha bérelhető vagy megvásárolható.

Bérlés: 242.000-258.500 Ft/hó

Vásárlás: 2.714.369 Ft +ÁFA

Használata:

2 naponta 1 óra

Részletek a Híreink között, illetve a Sher központban.

Aktív eszközök:

Már a testen viselt segédeszközök témájánál bemutattunk néhány olyan eszközt, amely megkönnyítheti a megszokott tevékenységeinkhez való visszatérést. Például a fogás-elengedés gyakorlását segítő eszköz segíti az ujjak nyújtását. A gyakorlás, a rengeteg ismétlés nagyon fontos az újratanulás folyamatában. Minél többet ismétlünk egy mozdulatot, az agy annál jobban tudja a megszakadt kapcsolatot új pályára terelni. (Az agy plaszticitása)

Az ujjak hajlítása, nyújtása

Ezzel az alkarra felvehető eszközzel gyakorolhatjuk az ujjak nyújtását és hajlítását. A nyújtást rugó, drót vagy gumi segíti.

Ára receptre: 11.621 Ft

Kódja: V82

http://sejk.oep.hu/?s=segedeszkoz&ttt=310146144&termek=orfit-ujjextenzi%C3%B3-seg%C3%ADt%C5%91

Felírhatja: ortopéd orvos, traumatológus, rehabilitációs orvos, neurológus.

A csípő és térd hajlítása, nyújtása

Ez az eszköz azért különleges, mert már az ágyban aktivizálja az alsó végtagot. Nyújtást és hajlítást tesz lehetővé, ráadásul a görgők révén már minimális erőfeszítéssel lehetővé teszi a mozgást.

Az ágyban, alátét tálcát téve alá, a matrac puhasága és a lepedő gyűrődése sem akadályozza a könnyed mozgást.

Amennyiben olyan típusú az eszköz, melynek a kereke(i) a talp rész alatt van(nak), a láb nyújtását, hajlítását széken ülve is lehet gyakorolni.

Ára receptre: 13.350 Ft

http://sejk.oep.hu/?s=segedeszkoz&ttt=310068875&termek=j-98-pr%C3%ADma-protetika

Felírhatja: ortopéd orvos, traumatológus, rehabilitációs orvos, neurológus.

Nem támogatott eszközök

A NEAK által támogatottakon kívül van még néhány eszköz, amely nagyon sokat segíthet. Valamelyik beszerezhető Magyarországon, néhány csak külföldön. Ez utóbbiakról Magyarországon nem lehet tájékozódni, ezért különösen fontosnak tartjuk a megjelenítésüket.

Kar és láb erősítő

Ez az egyszerű pedálos szerkezet, mind karral, mind lábbal meghajtható. Az érintett oldal mozgása függ természetesen a másik oldal munkájától. Kezdetben elég az is, ha a működő oldal viszi az érintett oldalt is, de törekedjünk arra, hogy később ez a helyzet megforduljon és képes legyen az érintett oldal a működő oldal nélkül is mozgatni a pedált.

8000 és 12000 Ft között számos fajtája megtalálható. Az itt látható digitális kijelzővel is rendelkezik. A pedálon a szíj állítható, a hajtási ellenállás növelhető. Összecsukható.

A képen látható eszköz megtalálható ITT.

Több változat megtalálható a következő oldalon:

 

Ha egyszerre kívánjuk mozgatni a kart és lábat, ezzel az eszközzel megvalósítható.

A pedálok ellenállása állítható.

Ára: 19.990 Ft

https://gyogyaszati.hu/termekek/rehabilitacios-es-gyogytorna-termekek/10/gyogytorna-eszkozok-lab-rehabilitacio/156/page=1/pedalozo-gep-kez-es-labtarornaztato/7643

 

 

Ennél bonyolultabb eszközök is beszerezhetőek, bár ezek inkább rehabilitációs centrumok számára megfizethetőek.

         

  • Aktív és passzív, programozható tornáztatásra alkalmas;
  • alsó és felső végtag, váll és hát erősítésére alkalmas;
  • az izmok 80%-át aktiválja és mozgatja;
  • folyamatosan figyeli az izomerőt, antispasztikus kontrol: jelentős izomspazmus kialakulásakor a készülék leállítja a programot;
  •  lábszár támasztó adapter: bénult láb megfelelő helyzetben tartható;
  • biztonságos markolat a kezeknek: állítható magasság és dőlésszög, szemmagasságban tartja a kijelzőt.

Ára: 1.999.000 Ft

https://gyogyaszati.hu/termekek/rehabilitacios-es-gyogytorna-termekek/10/gyogytorna-eszkozok-lab-rehabilitacio/156/page=2/kar-es-lab-tornaztato-keszulek-thera-trainer-tigo-530/3610

Külföldön beszerezhető eszközök

A következő eszköz (FitMi) számítógépes „edzőprogram”, melyet egy rehabilitációval foglalkozó amerikai cég (FlintRehab) fejlesztett ki. Ahogy az ismert számítógépes játékok, ez is érzékelőkkel rendelkezik. A program segítségével kiválasztható, hogy a test melyik részét kívánjuk „edzeni” és mennyi időt szánunk rá. A szakemberek által összeállított feladatokból azokat jelöli ki gyakorlásra a program, melyek a kritériumoknak megfelelnek. A program megjegyzi a teljesítményt, következő alkalommal innen léphetünk tovább. A két érzékelő korong érintést, helyzetet és mozgást rögzít. A mozgásunkat a program láthatóvá teszi a képernyőn, legyen az asztali gép, laptop vagy tablet.

A cég 30 napos visszavásárlási lehetőséget biztosít, amennyiben nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Ára: 300 dollár

Az oldalukon található adatok szerint több, mint háromszáz rehabilitációs részleg használja és több, mint tízezer egyéni felhasználó.

20-40 dollárért nemzetközi szállítást biztosítanak, de ehhez még hozzá kell számítani a vámolás költségét.

Amerikában a kiszállítás ingyenes.

https://www.flintrehab.com/product/fitmi/

 

A kéz finommozgását javíthatja ugyanezen cég (FlintRehab) kesztyűje, amelynek az ujjbegyein vannak az érzékelők. Úgy működik, mint egy táncszőnyeg. A program lejátszik egy zenét, és egy bowling pálya- szerűségen színes golyók gurulnak elénk, amelyek egy-egy ujjat jelképeznek. A színes golyónak megfelelő ujjal kell csippenteni, a megfelelő időben. A jó találatot is jelzi, illetve kiírja, hogy milyen „hibát” követtünk el: túl korán csippentettünk, vagy kicsit későn, esetleg nem megfelelő ujjal.

A cég 30 napos visszavásárlási lehetőséget biztosít, amennyiben nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Ára: 349 dollár

Oldalukon található adatok szerint több, mint háromszáz rehabilitációs részleg használja és több, mint tízezer egyéni felhasználó.

20-40 dollárért nemzetközi szállítást biztosítanak, de ehhez még hozzá kell számítani a vámolás költségét.

Amerikában a kiszállítás ingyenes.

https://www.flintrehab.com/product/musicglove-hand-therapy/

 

A következő eszköz (Szintén FlintRehab termék) egy  sztrókosoknak kifejlesztett speciális óra-szerűség (MiGo). Ösztönzésre tervezték. Az érintett oldalon kell viselni és minden mozdulatot ezen a testfélen regisztrál. Legyen ágyban fekvő vagy járókeretet használó a sztrókból felépült személy, minden állapotban használható. A kerekesszékes felhasználóknak külön kifejlesztett „óra” létezik. Az óra az addig nyújtott teljesítmények alapján minden nap egy úgy nevezett okos célt tűz ki a felhasználónak, így növeli nap mint nap az aktivitást.

Amerikában csoportokat hoznak létre a sztrókosok, és egymást buzdítják minél nagyobb célok elérésére.

A jobb felső sarokban látható szám az okos célt jelöli, amit az óra számol ki az addigi teljesítmények alapján. A középen látható szám az aznap már megtett mozdulatokat jeleníti meg, az alatta lévő sáv a teljesített mozdulatokat mutatja arányaiban a célhoz képest.

A cég 30 napos visszavásárlási lehetőséget biztosít, amennyiben nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Ára: 349 dollár

20-40 dollárért nemzetközi szállítást biztosítanak, de ehhez még hozzá kell számítani a vámolás költségét.

Amerikában a kiszállítás ingyenes.

https://www.flintrehab.com/product/migo/

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a honlapon található információ nem helyettesíti az orvossal való konzultációt, s nem pótolja az orvosi utasítások betartását.

Vissza a lap tetejére

Nem találta meg amit keresett?
Itt tegye fel kérdését, vagy ossza meg tudását!

Mesélje el történetét!

Segítsünk egymásnak! Ossza meg velünk
személyes történeteit, tapasztalatait! Ha honlapunkon
talált hasznos információt, kérjük, számoljon be erről is!

Önkénteseket keresünk!

A honlap továbbfejlesztéséhez lelkes önkénteseket keresünk. Legyen Ön szakember, érintett vagy hozzátartozó, ha elég erőt érez magában ahhoz, hogy aktív részese legyen munkánknak, akkor kattintson ide!

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!