Remielinizáció
Állatkísérletek folynak egy új hatóanyaggal, mely reményt adhat azoknak a szklerózis multiplexes betegeknek, akiknek a látása is érintett.
Bővebben
A következőkben bemutatjuk a Stringbike Kft. két olyan eszközét, melyek a mozgáskorlátozott emberek közlekedését, sportolását, kikapcsolódását könnyíthetik meg.
A Stringbike Kft. egy magyar feltalálók által megalkotott kerékpár (Stringbike) hajtását ültette át mozgáskorlátozottak által használt eszközökre.
A hagyományos biciklik láncos hajtását cserélték le a vitorlázásban használt erős zsinórra (string). A mozgáskorlátozottaknak fejlesztett eszközökön a karok két oldalt függetlenül vannak összekötve a meghajtott hátsó kerékkel.
Az eszköz használatáról, a felhasználási lehetőségeiről a következő videó számol be:
Két termék elérhető mozgáskorlátozottak számára:
a meglévő kerekesszékhez csatlakoztatható szerkezet, mely egyben a kormány és a harmadik kerék, így a kerekesszék triciklivé válik.
A következő videó jól szemlélteti az eszköz mozgékonyságát, hajtását és az össze- és szétszerelésének egyszerűségét.
Két változata elérhető: sebességváltós és a kisebb súlyú váltó nélküli.
A StingHandbike Dockot különleges és egyedülálló tulajdonságai miatt olyanok emberek is használni tudják, akiknek mozgásállapotuk a hagyományos, láncos handbike használatát már nem teszi lehetővé.
Ezek a tulajdonságok a következők:
További jellemzői:
Bevezető ár a magyar mozgáskorlátozott felhasználóknak: kb. 350.000 Ft
Az „Életrevalók” oldalra való hivatkozással vásárlás esetén 2020-ban 5% kedvezményt kaphatnak.
Bővebben: http://stringbike.com/stringbike_handbike_dock.html
Részletesebb magyar nyelvű információ ITT olvasható.
a meglévő kerekesszékre felszerelt hajtókarok és a kerék StringDrive középagya biztosítják a könnyű előrehaladást. A hajtókarok egymástól függetlenül, toló mozgással működtethetők.
Jellemzői:
Működése: A kerekesszék használója, a karok előre tolásával hajtja a széket. Fékezés úgy lehetséges, hogy a karokat a normál pozícióból hátrafelé húzza. Forduláshoz az egyik kart előre kell mozgatni, míg a másik kart hátrahúzni. Ez a mozgás könnyű manőverezést, akár helyben megfordulást eredményez. A hátramenet hagyományos módon történik.
Az eszköz működését a következő rövid videó mutatja be:
Bevezető ára a magyar mozgássérültek számára: kb. 150.000 Ft
Az „Életrevalók” oldalra való hivatkozással vásárlás esetén 2020-ban 5% kedvezményt kaphatnak.
2021-ben a kedvezmény és az ár is növekedett:
Stringchair kit: 245. 787 Ft + ÁFA teljes áron, kedvezményesen a weboldalukat látogató termék tesztelőknek 160.000 Ft
Stringchair kerekesszékkel: 311.787 Ft + ÁFA teljes áron, kedvezményesen a weboldalukat látogató termék tesztelőknek (aki használja attól 3 hónapig várunk visszajelzéseket) 225.000 Ft + ÁFA
Delta Multispeed Handbike: teljes áron 610.236 Ft + ÁFA, kedvezményesen a weboldalukat látogató termék tesztelőknek 366.000 Ft + ÁFA
Slim Singlespeed Handbike: teljes áron 537.008 Ft + ÁFA kedvezményesen a weboldalukat látogató termék tesztelőknek 322.000 Ft + ÁFA
http://stringbike.com/stringbike_stringchair.html
Részletesebb magyar nyelvű információ ITT olvasható.
Tesztelték gerincvelő sérültek, szklerózis multiplexesek, traumás agysérültek, izomdisztrófiások, ataxiások, sztrókosok, amputáltak és Parkinsonosok.
Országszerte elérhetőek teszt eszközök, melyek előzetes egyeztetés után ingyenesen kipróbálhatóak. Lista a helyszínekről ITT található. Információ bármely helyszínhez: +36 20 822 7134.
Stringbike bemutatóterem: Csepel, Duna lejáró u. 7
info@stringbike.com +36 20 822 7134