A korábban megállapított ellátások felülvizsgálata és kártérítés

A 2012 januárjától elvégzett komplex felülvizsgálatok sok esetben állapotjavulást állapítottak meg, így az ellátás összege hátrányosan változott. A korábbi ellátásnál kisebb összeget folyósítottak a fogyatékossággal élőknek.

Tévedés történt?

Várhatóan július elsején lép hatályba az a módosítás, mely a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról rendelkezik

A 2012 januárjától elvégzett komplex felülvizsgálatok sok esetben állapotjavulást állapítottak meg, így az ellátás összege hátrányosan változott. A korábbi ellátásnál kisebb összeget folyósítottak a fogyatékossággal élőknek.

A hátrányos eljárással kapcsolatban folyamatosan foglalkoztak az érdekvédelmi szervezetek, és 2018 -ban az Alkotmánybíróság is napirendre tűzte az ügyet.  Ennek eredménye az a határozat, amely jogalkotói mulasztásként értékelte, hogy az Mmtv. nem rögzítette pontosan az állapotjavulás fogalmát, így olyan embereknél, akik korábban jogosultak voltak valamilyen ellátásra, a komplex felülvizsgálatukat követően tényleges állapotjavulás nélkül véleményeztek ilyet.

Az Alkotmánybíróság új szabályok megalkotására 2019. március 31-éig adott határidőt. A júliusban életbe lépő, jelenleg törvénytervezet ennek kíván megfelelni.

Mindazokat érinti, akiknek 2012. januárjában megítélt rokkantsági ellátása alacsonyabb lett a 2011 decemberében járó (és a januárban kötelezően megemelkedő) ellátás összegénél. Azokat is érinti, akik az ellátásra már nem jogosultak vagy már öregségi nyugdíjt kapnak.

A tervezet két lehetőségből engedné a károsultakat választani.

  • 500.000 Ft összegű kompenzáció (kifizetés 2022. március 31-ig).

Ehhez nyilatkozni kell 2022. február 28-áig arról, hogy ezügyben további igényt nem támaszt.

  • A 2012-es állapot felülvizsgálatát lehet kérelmezni. Ez a vizsgálat arra irányul, hogy bekövetkezett-e tényleges állapotjavulás 2012-ig a korábban megállapítotthoz képest. (Nem a mostani állapotot veszik figyelembe!)

A kérelmet 2022. június 30-áig lehet benyújtani, a vizsgálatra 2023. június 30-ig kell sor kerüljön.

Ha a vizsgálat eredménye, hogy tényleges javulás nem következett be, vagy ez nem bizonyítható, akkor a z ellátás összegét újra meg kell állapítani. Az ellátás újraszámítása esetén a ténylegesen folyósított ellátás és a megállapított közötti különbözetre is igényt tarthat visszamenőleg az érintett.

A rendelkezésről mindenkit levélben értesítenek majd, és sajnos sokat kell várni még arra, hogy a kompenzáció valóra váljon.

Forrás

 

További híreink

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!