„Remélem ez a boldog mosoly örökké velem lesz”…

Kenyeres Csilla mesélte el történetét a hőn áhított bicikli megszerzése után.

Csilla 28 éves, születése után diagnosztizáltak nála négy végtagra kiterjedő mozgáskorlátozottságot. Hét közben Pesten él kollégiumban, hétvégén haza utazik. A MEREK munkatársaként 4-órás rehabilitációs munkát végez. Nagy a mozgásigénye, bár lehetőségei korlátozottak, nagyon szeret sportolni.

„2017-ben, egy esélyegyenlőségi napon találkoztam életemben először a handbike-kal, ami egy különleges, kézi hajtású biciklit jelent. A kerekesszékhez csatlakoztatható szerkezet megemeli a szék első kerekeit, és a szerkezet – amely egyben a kormány és hajtómű is – előre-hátra, vagyis toló-húzó mozgatással hajtható. Úgy működik körülbelül, mint egy háromkerekű bicikli, csak nem pedálos.

A bemutató után (2017) rögtön felvettem a kapcsolatot a gyártóval, annyira megtetszett a bicikli. Három évig tartott, hogy adománygyűjtésből összeszedjem az árát.

Három hete (május 27-én) kaptam meg végre a handbike-ot. Az első utam az otthonom megkerülése volt. Messzebbre először nem merészkedtem, mert szokni kell az újfajta kerekesszéket, bele kell tanulni a handbike-os közlekedésbe.

Gyors tempóban lehet vele haladni, így 15-20 km/h sebességgel is el tud jutni valaki a céljához. Nemcsak a közlekedést könnyíti meg ez az eszköz, hanem aktív mozgásra is inspirál, egyfajta sporttevékenységet is jelent, így hozzájárul az egészségmegőrzéshez, sőt javítani is tud az egészségi állapoton.

Nagyon elégedett vagyok a hanbike-kal, örömmel tapasztaltam, hogy a has, hát és karizmokat is megmozgatja ez a kézi hajtású bicikli. Mindenkinek azt ajánlom, aki kerekesszékhez kötött, hogy egyszer próbálja ki, ha lehetősége van rá!

Remélem ez a boldog mosoly örökké velem lesz!”

A történetet lejegyezte: Bécsy Etelka

További történeteink

""A biztos családi háttér a legfontosabb. Meg kell beszélni mindent,
hogy a család tudjon segíteni és támogatni. Nincs tabu téma."
"Nem idegeskedem. Csak annyit foglalkozom a betegséggel amennyit nagyon muszáj.""

Bővebben

"Moravcsik Andrea vagyok, feleség, anya, bölcsész és parkinsonos. Az életem nagyjából két részre osztható: Parkinson előtti és utáni időszakra."

Bővebben

""Az együttes futás során kölcsönösen alkalmazkodni kell egymáshoz, és nem az elért idő számít, hanem a közös élmény, a tapasztalat! Aktívnak kell maradni, emberek közé kell menni, élményeket kell gyűjteni!""

Bővebben

"Amíg nem adom fel, addig legyőzhetetlen vagyok!"

Bővebben

"SM, ahogy megélem."

Bővebben

""A mosoly mindenhova belépő"
Tóth Veronika soha nem adja fel! Jöhet bármilyen változás, ő mindig tenni és haladni akar! Az ő történetét egy másik önkéntesünk, Bécsy Etelka jegyezte le."

Bővebben

"„Mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire erősek vagyunk” – A három kisfiúból kettő SMA-val jött a világra egy tatabányai családban."

Bővebben

"Én sem hittem, hogy pont velem történik meg! - Stroke-om története"

Bővebben

user

"Nagy szükségem volt arra, hogy a váratlan helyzetben gyorsan tudjak tájékozódni, mik a lehetőségeim. Nagy segítséget jelentett az Életrevalók honlapja. "

Bővebben

"Kriszta több évtizedes konduktori munkája során megtapasztalta, milyen fontos szerepe van az információnak, hiszen minden család tele van kérdéssel és kétséggel, amikor valaki közülük mozgáskorlátozottá válik. Érett benne egy jól használható információs honlap készítésének gondolata."

Bővebben

user

"Írja meg nekünk a történetét! Bármire kíváncsiak vagyunk, amit megosztana velünk!"

Bővebben

Kulka János Fotó:Schiller Kata

"Kulka János vagyok. Szeretném felhívni az Önök figyelmét  az ÉLETREVALÓK honlapra."

Bővebben

hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!