Amíg nem adom fel, addig legyőzhetetlen vagyok!
Urbán Csilla vagyok, 2014 márciusában sclerosis multiplex miatt, egy hét alatt lebénult a bal oldalam. Az egészségem, ami addig természetes volt, hirtelen a legnagyobb -hiányzó- kincs lett. Ugyan nem szeretem a nagy szavakat, de egy ilyen élethelyzetben mindenképpen igaz, hogy átértékelődik a fontossági sorrend.
Fontos lett, hogy amit még lehet, megőrizzek az egészségemből, és az is, hogy néha magamat helyezzem előtérbe másokkal szemben. Sokkal fontosabbak lettek az emberi kapcsolatok, és a közösséghez tartozás érzése is felértékelődött. Persze ezek a betegség előtt is megvoltak, de egészségesen valahogy mindezt természetesnek vesszük.
Szép lassan az életünk visszatért egy normálisnak mondható kerékvágásba, bár a kiszámíthatatlanság a mindennapjaink része lett. Találtam új munkát és új közösségeket is, ahová tartozhatom. Aztán 2019 szeptemberében egyik rosszabbodás jött a másik után, a kilátástalanság alattomosan kúszott be a mindennapjainkba, nem tudtuk, hogy hol lesz a vége, vége lesz-e egyáltalán ennek a mélyrepülésnek?
Az új évtől új reményeket vártam, de sajnos a 2020-as év eleje hozta el az eddigi legrosszabb állapotomat, megvakultam a bal szememre, és nem tudtam felemelni a bal lábamat.
Azért, hogy ezt az állapotot mentálisan jól bírjam, elkezdtem jegyzeteket készíteni a telefonomban. Az írás, mint terápia, nem idegen számomra, életem során többször fordultam már ehhez a segítséghez. A fizikai állapotom javulása és a jegyzetelés meghozták a várva várt sikert, sokkal jobban lettem lelkileg is.
Ekkor kezdtem el visszaolvasni a feljegyzéseimet, és megfogalmazódott bennem, hogy a saját blogom mellett, azzal is segíteni tudnék a sorstársaimon, ha bepillantást nyerhetnének a mindennapjaimba. Láttatni szerettem volna, hogy honnan indultam, és hová jutottam el ezen a cseppet sem könnyű úton. Felvillanyozott ez a lehetőség, és újult erővel vetettem bele magamat a munkába. Ennek eredményeképpen született meg „Az amíg nem adom fel, addig legyőzhetetlen vagyok” című motivációs füzetem. Az igaz, hogy ezt a motivációs füzetet a Sclerosis Multiplexről és annak feldolgozásáról írtam, pontosabban arról, ahogyan én magam feldolgoztam azt, de nyomokban tartalmazza a régebben kicsit sem vidám életem elbeszélését is.
Igyekeztem oly módon bemutatni a történetemet, amelyben az olvasó, ha magára ismer, talán erőt meríthet abból, hogy nincs egyedül, és bizony mások is élnek meg nehéz pillanatokat, melyekkel, ha szembenézünk, megújult erővel tudunk tovább menni.
Számomra lényeges, hogy a pozitív életszemlélettel ne elfedjem a szomorúságot, hanem megtaláljam azokat a kapaszkodókat, melyek tovább lendítenek egy-egy reménytelennek tűnő helyzetből. Az sem mindegy, hogy egy élethosszig tartó betegség mellett élethosszig sírok, vagy nevetek. A nevetés olyan felszabadító energiákat képes adni, melynek köszönhetően elkerül a depresszió, vagy nem élem meg tragédiaként, amikor éppen nem tudok rendesen járni. Persze az is igaz, hogy mint mindenkinek, nekem is vannak mélypontjaim. Szükségünk van egy kis (ön)sajnálatra ahhoz, hogy aztán újult erővel, és emelt fővel mehessünk tovább az utunkon.
A szerző motivációs füzetéről ITT tudhat meg részleteket.