Sarkadi Gabriella, a Strokeinfo Alapítvány létrehozója, vezetője

Én sem hittem, hogy pont velem történik meg! - Stroke-om története

2005.

szeptemberétől nagyon nehéz időszak köszöntött be az életembe; fizikailag és lelkileg egyaránt

2006.

április végén megtörtént az, amire az ember nem számít, és azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg! Eszméletlenül vitt be a mentő az amerikai úti idegsebészetre, ahol életmentő műtétet végeztek rajtam.

Nem volt spontán légzésem, ezért mesterséges kómába tettek.

10 nap múlva kerültem a Szent Imre Kórház stroke-intenzívjére. Teljesen letompítottak a gyógyszerek, napjaimat „félálomban” töltöttem.

Május 23-án átvittek a budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. Úgy érkeztem oda, mint egy fadarab, melyből különböző csövek lógtak ki. Lebénult a jobb kezem és lábam, nem tudtam beszélni, se nyelni. Két és fél hónap alatt visszahoztak az életbe, talpra állítottak.

Lelkiállapot:

Mikor odakerültem, azt hittem, hogy „diliházba” érkeztem. Az egyik oldalamon fekvő ágyszomszédom „ebédelt”, betette a szájába az ételt, aminek a 90%-a tányérján landolt. A másik oldalamon a néni egy takaróval a fején ült az ágy szélén. Időérzékemet elveszítve, úgy gondoltam, hogy mindenki lemondott rólam.

Amikor már nem kaptam infúziót, amitől forgott velem a világ, és a nyugtatót, amitől lelassult voltam, és a nyálamat csurgattam, közérzetem sokkal jobb lett.

• Beszélni még ugyan nem tudtam, és félnapokat átaludtam, de már megéltem a múltam és a jelenem. Beszédképtelenségem miatt kénytelen voltam életem problémáit (sérelmek és fájdalmak) magamban helyre tenni, és így feldolgozva végül elengedni. Amikor ez megtörtént, fokozatosan átfordultam egy mérhetetlen pozitív hozzáállásba.
• Eleinte, olyan elesett voltam, hogy mindenki nekem drukkolt a felépülésért. Aztán (másfél hónap múlva) már én segítettem a betegtársaimnak. Új gondolkodásmódom nagyban segítette felépülésemet.

A kórházban állandóan Máté Péter Most élsz című számát sugározta a rádió, Rúzsa Magdi előadásában. Rengeteg erőt merítettem belőle!

 Gyógytorna:

• A kórházban is végeztem egyszerűbb feladatokat, például kiültettek az ágy szélére, de emlékszem, még ehhez is gyenge voltam.
• A rehabilitációs intézetben már mindennap jött a gyógytornász az ágyamhoz. Az első időkben a kezemet gyakorlatilag a gyógytornász mozgatta, de megkezdtük a járás-előkészítést: az ember nem is gondolná, hogy mennyire nehezére esik tízszer felállni- leülni.

A gyakorlatokat nagy részét még ágyban végeztük, de rengeteget gyakoroltam akkor is, ha segítőm nem volt ott.

A következő lépcső a csoportos torna volt a tornateremben.

Járás: Elkezdtünk járni tanulni járókerettel. Az eséstől való félelmem mindennap le kellett győzni. A járókeret után rögtön egypontos botra váltottam, majd támasz nélkül is sikeredett a séta.

Felülés: Megpróbáltam a „normális módon” felülni, nem az ajánlottak szerint… és láss csodát, nem sikerült. Azt gondoltam magamban: nem baj, majd holnap! És két hét múlva felültem! Hit, elszántság, gyakorlás!

Logopédia:

afáziával ugyan nem kellett megküzdenem, de beszédproblémával igen: a légzés, a hangadás problémába ütközött, a beszédem érthetetlen volt. Gyakoroltam a logopédussal és nélküle. Folyamatosan.  Ma már szinte észre sem venni, hogy másfél-két hónapig küzdöttem a beszéd újratanulásával.

Bartel-index:

a funkcionális aktivitást (10 helyzeteben) mérik vele, mint például az étkezés, közlekedés, tisztálkodás képességét, WC használatot, lépcsőn járást, öltözködést. Ha a páciens teljesen kiszolgáltatott, akkor 0 pont, ha segítségre szorul, akkor 5 pont, ha önálló, akkor 10 pontot kap.

Budakeszire érkezésemkor 5 pont volt, távozásomkor pedig 95.

Bénult izomzat: Már hazaengedtek, de a peroneus izmom még mindig alig működött.  Ez az izom felelős a lábfej mozgatásáért, a láb és főleg a külső talpszél emeléséért. Lábujjhegyen járás, sarkon járás, erősítő és egyensúly gyakorlatok kellettek ahhoz, hogy a „dobálós” járás elhagyhassam.

A jobb vállam és kezem mozgását párommal naponta labdázással fejlesztettük, és egy közeli téren, tanultuk a „buszról le- és felszállást”.

Étkezés:

A kórházban eleinte pépes ételt ehettem, folyadékot nem tudtam Egy sajátos módszert találtam az evésre: beveszem a falatot, majd a következőt, és egyúttal lenyelem az elsőt. Az elmélet jó volt, de nem mindig volt eredményes: sokszor úgy néztem ki, mint egy hörcsög.

Reggelire tejbepapit kaptam, amit előző életemben utáltam. Most minden ízlett. Annyira kifárasztott az evés, a nyelés, hogy csak a harmadát tudtam megenni az adagnak. Mivel az ebédnek is csak a harmadát tudtam elfogyasztani, a férjem úgy döntött, mindennap feljön megebédeltetni. És ez így is maradt a hazaengedésemig. Két hét elteltével már minden elfogyott a tányéromról, kezdtem megerősödni.

Diéta: A Syncumar szedése miatt kerülni kellett a nagyobb mennyiségű zöldség-gyümölcs egyidejű fogyasztását. A magas K vitamin tartalmú ételek befolyásolják a vérhígító gyógyszer hatását. Ezek pl.: tojás, máj, saláta, spenót, karfiol, málna, eper, paradicsom, paprika, brokkoli, káposzta. Ezekből napi 10 dkg-nál többet nem ehettem. Néhány gyógyszert sem volt ajánlatos a Syncumar mellett szedni, ezért figyelmesen el kellett olvasni a betegtájékoztatót!

A legkellemetlenebb emlékeim között szerepel a heti vérvétel, mivel a gyógyszer adagolásánál a protrombin (véralvadás) szint meghatározó volt.

2007.

Még a kórházban azt gondoltam, hogy januárjában munkába állok, de aztán a teljes felépülést tűztem ki célul. Megtanultam bot nélkül közlekedni, buszon utazni és újra használatba vettem jobb kezemet.

Segítő társat is kaptam hozzá, egy kiskutya személyében. Mandulával rendszeresen megsétáltattuk egymást, és ő enyhítette a délelőtti magányomat.

Délután pedig leányommal töltöttünk el sok időt együtt, amire a betegség előtt nem volt lehetőség, mint ahogy pihenésre sem. Legszívesebben arra emlékszem ebből az évből, hogy kint ülök a kertben, és olvasgatok.

Szellemi és lelki fejlődés

• jelentkeztem egy pszichiáternél, hogy segítsen előásni és elengedni a múltban mélyre eltemetett sérelmeim és bántalmaim.
• elmentem egy számítógépes képzésre, ahol web tervezést tanultam. Lelkileg sokat segített nekem, mert visszaidézte tinédzser éveim, amikor rengeteg sikerélményt kaptam a tanulás által. A záróvizsgám eredménye 94%-os

Rehabilitáció:

• Luca barátnőm Boldizsár fiával Óbudán laknak, s hogy együtt sétálhassunk, gyakoroltam a tömegközlekedést.
• Mivel az egészségügy nem támogatott több gyógytornát, lassacskán leszoktam a kórházban tanult gyakorlatokról. Hátizom-erősítő tornát és tai chi gyakorlatokat kezdtem otthon gyakorolni. A mozgásterjedelmem és energiaszintem szinte teljesen helyreállt. Egyre inkább visszatértem a „régi” életemhez, így újra én rendeztem otthon a háztartást.
• Mivel eredendően balkezes vagyok, fél évig lógattam magam mellett a jobb kezemet. A béna kezem „kikerült” a forgalomból. Lehet, hogy jobb lett volna lekötni a jó kezem, de a férjem erre is talált egy bevált módszert: vásárláskor bal kézben kellett tartanom a bevásárlós listát, és jobb kézzel nyúltam az áruért. Így lassanként rendeződött kéz-problémám is.

Egészségügy:

Refluxot állapítottak meg, ami azt jelenti, hogy a gyomor- és nyombél-tartalom visszaáramlik a nyelőcső felé. Tünetei a gyakori gyomorégést, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalmat, fulladás-érzést.

• Emiatt leszoktam a szénsavas, cukros üdítőkről, az erősen fűszeres, savas ételekről. Korlátoztam a citrusfélékből, a tea, a kávé, a bő olajban sült ételek, és sajnos csokoládé fogyasztását.

Májusban elvégezték az akkor még nyitva álló OPNI-ban a genetikai kivizsgálásom, és megállapították, hogy nincs rizikó, nem szükséges tovább a Syncumart szednem. Helyette Aspirin Protectet (szalicilsav, fűzfakéreg) kell szednem életem végéig, ami a vérrögök kialakulását gátolja.

2008.

Pszichés változás:

• A betegség után, minden téren teljesen a padlóra kerültem. Látszott, hogy sok időre lesz szükségem a felépüléshez. Kezdetben egy nagyon szűk világban mozogtam, olyan volt, mintha burában éltem volna. Amikor közelebb kerültem a „normális” világhoz, egyszerre ki is repültem a burából. Ennek voltak pozitív és negatív következményei is.
• Korábban megkaptam a 67%-os leszázalékolást, de újra meg kellett jelennem a bizottság előtt. Elhitették velem, hogy rehabilitálnak, de becsaptak. Rájöttem, hogy magamra maradtam.
• Azt gondoltam, ha van időm, akkor most végre megtanulok angolul. Magántanárnál és tanulókörben tanultam, beszéltem, gyakoroltam.

Mozgás, képességfejlesztés:

• Nem tudtam jól beosztani a napjaim, ezért sajnos a rendszeres torna valahogy mindig kimaradt. Azért hetente egyszer legalább elmentem úszni.
• Ami fejlődést jelentett ebben az évben, az az autóvezetés volt. Elég erősnek és bátornak éreztem magamat ahhoz, hogy újra autóba üljek. Sokkal nehezebb volt a feladat, mint ahogyan én azt elképzeltem. Ebben az évben, lakó kerületem kívül nem merészkedtem.

Étkezés:

• A vérvételek során kiderült, hogy megemelkedett a vércukrom. Tudtam, hogy ezzel a problémával nehezebb lesz felvenni a kesztyűt, mint bármi mással, mert olyan dolgokat kell korlátoznom, illetve olyan dolgokról kell lemondanom az étkezésemben, amelyekhez kicsi korom óta ragaszkodom. Nem is a cukor okozott elsősorban gondot, inkább a tészta minden formája, a pékárutól a száraztésztáig, valamint a gyümölcsök mennyiségi korlátozása. Amire még odafigyeltem az a napi többszöri, kis mennyiségű étkezés, és a megfelelő élelmi rostbevitelre, gyümölcsökkel, zöldségekkel, korpával, teljes kiőrlésű liszttel. Utóbbiak a megemelkedett koleszterinszintemnek is jót

2009.

 Újra túl sokféle dolgot vállaltam, így nyárra megint bekerültem egy mókuskerékbe, amely nem segítette a további rehabilitációm. SŐT! Lelkileg még mindig nem erősödtem meg annyira, hogy úgy éljem a mindennapokat, ahogyan azt szeretném. Ezért úgy döntöttem, hogy komolyan változtatok életmódomon, ami elsősorban az érzelmi és pszichikai egyensúlyom megtartását érintette.

Tudatosság:

• Igazi csapda, ha úgy érzed, hogy fizikailag már készen állsz, de lelkileg még nem vagy kész rá!

Személyiség-fejlődéssel foglalkozó tréningekre kezdtem járni, könyveket olvasni. Olyan szavakat „tanultam”, mint fókusz, céltudatosság, tisztelet, alázat, hála. A szilárd önbecsülésről való meggyőződés első foka az önismeret.

Második lépcső az elfogadás; ilyenek vagyunk. Ha fejlesztjük az elfogadás képességét, akkor kitágul ez a határ, és egyre több és több dolgot leszünk képesek elfogadni. A folyamat közben eltűnik, az aggódás a múltunk miatt és a félelem a jövőnktől.

Ami engem illet, elindultam az utamon, amiről nincs visszafelé, és nincs megállás, ahol az akadályok csak erősítenek, a kételyek pedig arra tanítanak, hogy az érzéseidre támaszkodva haladj előre rendíthetetlenül!

Másodlagos megelőzés:

A stroke túlélők közül kb. 50% öt éven belül meghal újabb stroke következtében. Ezért rendkívül fontosnak tartottam, hogy a kontrollok befejeztével, évente neurológiai- és nyaki ultrahang vizsgálaton vegyek részt.

• Táplálék-kiegészítők: Azért beszélnék ezekről a termékekről, mert igazán ebben az évben kerültek a látóterembe. A táplálék-kiegészítők gyógynövényeket, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaznak.

Miért érdemes étrend-kiegészítőt fogyasztanunk? Mivel megváltoztak az életkörülményeink, állandó stressz-helyzetben élünk, keveset mozgunk, szennyezett a levegőnk, több védő hatású vitaminra, makro- és mikroelemre van szükségünk.

2010. A fordulat éve

Hogy miért? Egy baráti beszélgetés alkalmával került szóba, hogy összegyűjthetnék olyan történeteket, amelyek segítenének sorstársaimnak a felépülésben. Otthon továbbgondolva a dolgot, azt kérdeztem magamtól: Hogyan tudnám megvalósítani ezt a gyönyörű gondolatot? Tudom magamról, ha belekezdek valamibe, abba teljesen belevetem magam, szívvel-lélekkel. Már a kórházban megfogalmazódott bennem, hogy – bár még nem tudom hogyan – mindenképpen segíteni szeretném a stroke megelőzést. És most itt vagyok, négy évvel a betegség után, és már elég erősnek érzem magam fizikailag és lelkileg egyaránt. Hetekig motoszkált bennem a téma. Barátaimmal konzultálva, végül úgy döntöttem, hogy szervezett keretek között megvalósítom ezt a felemelő ötletet, egy alapítvány segítő szárnyai alatt. Azt gondoltam, hogy nekem ez könnyen fog menni, hiszen a szélütés előtt, 17 évig gazdasági vezetőként dolgoztam, non profit szervezeteknél, utoljára egy alapítványi gimnáziumban. Szivárványszínben láttam a világot! Elindultak tehát az előkészületi munkálatok, bár sokszor ütköztem dombokba, hegyekbe, de a lelkesedésem röpített előre, …

2011.

…teltek-múltak a hónapok, és a dolog végére csak nem akart pont kerülni. Akkor már tudtam, hogy a FELADATOM nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek elképzeltem azt. De ragaszkodtam a célomhoz, és augusztus végén jogerőre emelkedett a STROKEINFÓ ALAPÍTVÁNY nyilvántartásba vétele.

2012-2014.

Nem gondoltam, hogy ez nem csak egy tevékenység, hanem küldetés, hivatás, misszió.

Rájöttem, hogy amikor segítünk másokon, önmagunkon is segítünk. Az önbecsülésről már beszéltem, a legfontosabb dolgok közé sorolom az életünkben; mert ha önmagunkkal rendben vagyunk, a világgal is jó a viszonyunk, a mindennapi stresszel való küzdelmünkben, és ezzel a betegségekkel folytatott harcunkban ez elsődleges! Ezért tartom nagyon fontosnak az Alapítványban a GONDOLKODÁSMÓD fejlesztését, átalakítását.

Magamba kellett újból néznem, hiszen a megelőzésben jó példával kell szolgáljak!

Az elhanyagolt mozgásterápiámat 2011-ben újraépítettem. Magasra tettem a lécet: zumbázni kezdtem. Három éve foglalkozom vele, és tudom, hogy talán még három évembe kerül, hogy úgy csináljam végig, mint egy „egészséges” ember, de kitartok!

Emellett elkezdtem jógázni, amit hihetetlen rehabilitációs mozgásnak tartok. Az izmokat ellazítja és egyben erősíti

Férjem életmódváltás következményeként a biciklizés megszállottjává vált.  Egyelőre egyensúly-problémáim miatt még nem tudok „igazi” biciklizni, de Párom vett egy bakot, amivel kvázi szobabiciklivé lehet alakítani kerékpárunkat, így azon gyakorolhatok.

Az azóta eltelt időben rengeteg-rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Ennek nagy részét megtalálhatod kedves olvasó az alapítvány honlapján (http://www.strokeinfo.hu), a személyes tapasztalataimat megpróbáltam ebben a „művemben” megosztani Veled. Ha mégsem érzed elegendőnek a kapott információkat, vagy csak egy olyan embert keresel, akivel megoszthatod sikered, bántod, mindennapjaid, keress meg, találkozzunk vagy telefonon, interneten beszélgessünk. Várom jelentkezésed!